A Magyar Rádió 75 évének első adóberendezése után érdemes megismer-kednünk a második műsorszóró-adóval is, ugyanis története változatosan alakult, követve az országban zajló történelmi eseményeket.
Nos a második adóberendezés létesítésénél ugyancsak a Posta Kísérleti Állomásának mérnökei munkálkodtak, tárgyaltak és irányították a telepítési munkálatokat.
A második hazai műsorszóró adó alig lett nagyobb teljesítményű mint a már meglévő un. 2 kW-os, csak egy kilowattal volt erősebb, telefon üzemmódban mindössze 750 – 800 W-os. Két párhuzamosan kapcsolt 1,5 kW-os végcsövét egy 0,5 kW-os „vezéradó” – magyarul oszcillátor-fokozat – hajtotta meg.
Ezt a később 3 kW-osnak hívott berendezést ideiglenes jelleggel telepítették le, nem kapott külön adóházat, mint elődje a 2 kW-os és antennája is meglehetősen egyszerűre sikeredett. Betelepítették a csepeli rádióállomás „Távíró” épületének egyik szobájába és egy segédoszlop valamint a nagy torony közé kihúztak részére egy T-antennát. A telepítést intéző mérnökgárda ekkor már tudta, Lakihegyen lesz az új műsorszóró állomás egy Telefunken nagyadóval.

Az adó kapcsolása még egyszerűbb volt, mint a 2 kW-é, elhagyták a sok és nagyméretű rezgőkört - melyek széles hullámsávban használhatóvá tették a 2 kW-os adót - és helyette egyszerű megoldással 550 méteres hullámhossz környékére hangolták a berendezést.
A másik jelentős változtatás a modulációs körben volt. A párhuzamosan kapcsolt két végerősítő cső rácskörében egy kb.20-50 W teljesítményű csővel változtatták a rácsegyenáramot, de eltérően a 2 kW-os adótól ennek tápfeszültségét nem a rácsgép, hanem akkumulátor szolgáltatta. Ez a modulációs mód (rácsegyenáram moduláció), mint a 2 kW-os adónál láttuk, a Telefunken szabadalma volt és évekig minden Telefunken adó ezt a modulációs módszert használta, 1926-tól kezdve ezzel a módosítással, ami az előző megoldáshoz képest morgásmentes, tiszta hangot eredményezett. Később természetesen ezt a megoldást alkalmazták a Lakihegyi 20 kW-os Telefunken adónál is.
A sok rezgőkör elhagyása azzal az előnnyel járt, hogy az adót egyetlen állványon, egyszerűbb szerkezettel lehetett felépíteni. A tápfeszültségeket itt is motorgenerátorok szolgáltatták, az anódgép például úgy lett felépítve, hogy középen forgott a 4000 Voltos generátor, melynek két tengelyvégére egy-egy motor csatlakozott. Az egyik motor egyenáramú a másik váltakozó áramú volt, hogy áramkimaradás esetén biztonságosan üzemeltethessék az adót az állomás akkumulátor telepéről. A másik anód-gépcsoport ugyancsak három forgógépet tartalmazott, de ott a meghajtómotor volt középen és tengelyvégeire egy-egy 2000 Voltos generátor csatlakozott. A 2000 V-os generátorok szolgáltatták a vezéradó anódfeszültségét, de lehetőség volt arra, hogy sorba kapcsolva a generátorokat a végcsövek anódfeszültségét is innen nyerjék.
A berendezés kapcsolása egy mai adóberendezéshez képest annyira egyszerű volt, hogy a Posta Kísérleti Állomás mérnökei, Magyari Endre és Tomcsányi István több adót is épített ennek a berendezésnek a mintájára. 1927 májusában ez a Telefunken gyártmányú 3 kW-os adó vette át a műsorsugárzást a 2 kW-ostól.
Az adó telepítésében tevékenyen részt vett a Csepeli rádióállomás műszerész személyzete is. Az üzemen kívül helyezett szikraadó márványtáblás állványát (melyen eredetileg a szikraközök és a rezgőkör voltak) szétszedték és egy erősáramú kapcsolótáblát építettek belőle a gépcsoportok és az akkumulátorok részére.

A 3 kW-os Telefunken berendezés Magyarországra kerülésének és későbbi sorsának érdekes története van.
Magyari Endre postamérnök, aki a magyar rádiózás megteremtésének egyik szellemi atyja volt, hátra hagyott feljegyzéseiben így emlékezett vissza:
„ Ezt az adót egészen ingyen vágtam ki a Telefunkenéktől, mert bebizonyítottam nekik, hogy a 20 kW-os adó szállítását nem kaphatják meg, ha nem tudnak a
2 kW-osnál jobb hangszint bemutatni.”
Az adórendelés azért nem ment ennyire egyszerűen. Magyari Endre 1926 őszén tett Németországi tanulmányútja során kezdték el tervezni a Telefunkennél – Magyarival közösen - a 3 kW-os berendezést, majd Magyari hazatérése után a Posta megrendelte az adót. Ezzel az adóval a Telefunken ténylegesen bemutatta, hogy tud jobb adót készíteni mint a 2 kW-os és technikailag felkészült egy nagyadó szállítására.
Azért nem csak a hangszín javult, Magyari mérései szerint a detektoros vételkörzet csaknem a háromszorosára nőtt. Ez azonban még mindig csak a fővárost és környékét jelentette. A valódi megoldás az 1928 áprilisában induló, Lakihegyről sugárzó, valóban 20 kW antenna teljesítményű Telefunken adó lett, melynek 60 kW beépített csőteljesítménye adott garanciát a névleges modulált teljesítmény leadására.

A Telefunken 3 kW-os adó ezután tartalék lett Csepelen, az 560 méteres hullámhosszon, majd 1932-ben átalakították 210 méteres hullámhosszra és pár hónapig Budapest II. műsorát adta. A hullámhossz nem volt megfelelő, így a második műsor sugárzását áttették 840 méterre és egy másik 3 kW-os adóra.
A Telefunken 3 kW-os adó 1934-ben a Csepeli rádióállomás megszűnése után Lakihegyre került egy raktárba.
Csipkerózsika álma 1938-ban ért véget, a Postának más szabad berendezése nem lévén, a Felvidékre bevonuló honvédség nyomában a Kassa melletti Enyickei rádióállomásra szállították és a Posta szakemberei pár nap alatt üzembe helyezték. Előzőleg egy 10 kW teljesítményű Standard-adó üzemelt itt, amit a Csehszlovák Posta szakemberei leszereltek és elmenekítettek Eperjesre. A kassai stúdiót is leszerelték, teljesen szétszedett, kifosztott állapotban került a magyar rádiósok birtokába, így önálló műsorra gondolni sem lehetett. Egy vevőkészülékkel vették Lakihegy adását és a kis Telefunken adóval egy másik hullámhosszon kisugározták. Ezzel tették lehetővé, hogy legalább Kassa környéke ne maradjon rádióműsor nélkül. Kassa később egy nagyobb adót kapott, de az akkor már korszerűtlennek számító Telefunken adónak további szerepet szánt a sors.
1940 szeptemberében az adót Kassáról Kolozsvárra szállították és az ottani rádióállomásra telepítették. Itt ismét az átjátszós módszert követték, Kolozsvár belvárosában egy vevőkészülékkel fogták a Budapesti műsort, kábelen kiadták az adóállomásra és a Telefunken berendezés kisugározta. Üzembe helyezéséig Erdélyben még nem tudott elterjedni a rádiózás, mert helyi adó nem lévén olcsó készülékekkel nem lehetett a távoli, szomszéd államok adóit fogni. Budapest vagy Bukarest vételéhez többlámpás drága vevőkészülékek kellettek.
Ez a kisteljesítményű berendezés ezúttal Erdélyben töltötte be azt az úttörő szerepet, amit korábban Budapesten.
A kolozsvári rádióállomás korszerűsítése után, melynek során egy 1,25 kW teljesítményű rádióadót telepítettek oda, a Telefunken 3/0,75 kW-os adót 1942-ben visszavitték Lakihegyre.
Lakihegyen a középső terembe került, ahol egyébként a 20 kW-os adó forgógépei voltak. 1944 nyarán, amikor a Szövetségesek már visszafoglalták Görögországot, az Amerika Hangja rádióállomás Szalonikiből sugárzott magyar nyelvű műsort. A 3 kW-os Telefunken adónak az volt az utolsó feladata, hogy Amerika Hangját kellett zavarnia.
A Lakihegyi rádióállomás lerombolása elsősorban a Standard 120 kW-os nagyadót és az antenna tornyokat érintette, a középső géptermet aránylag kis kár érte. A 3 kW-os adó viszonylag épségben maradt, bár a német műszaki katonák módszeresen használhatatlanná tették, de nem annyira, hogy ne lehetett volna újjáépíteni. 1945-46-ban a Posta mérnökei még foglalkoztak a gondolattal, hogy újjáépítik, de az elkészülő új, korszerű, nagyteljesítményű adóberendezések mellett erre a készülékre már nem volt szükség.
További sorsáról semmit nem tudunk, valamikor a 60-as években kerülhetett – ócskavasként - a szemétbe.

Balás B. Dénes