Két érdekes dokumentum a magyar rádiós „bibliák” szerzőjétől

Kádár Gézát a magyar rádiógyűjtőknek nem kell bemutatnunk, de ismertsége , bátran leírhatjuk jóval túllépte határainkat. Újságunk áprilisi számában kitűnően foglalta össze munkásságát Balás B. Dénes kunszentmiklósi gyűjtőtársunk, ezzel szaporítva az amúgy szegényes forrásanyagok számát a számunkra fontos, pótolhatatlan „biblia” írónkról.

Az alábbiakban két dokumentumot mutatok be amelyek Kovács József zalaegerszegi rádió és tévészerelő hagyatékából származnak és egyben köszönet Sandl István gyűjtőtársamnak, hogy ezeket az enyészettől megmentette. Az egyik dokumentum 1964 májusából van, amelyben könyvét dedikálta az egerszegi kollégának, a másik pedig egy érdekes szakmai segítségnyújtás 1968 januárjából az itt nyugat Magyarországon akkoriban fontos problémáról az osztrák tv adók vételéről. A levél azonban értékes forrásanyag, dokumentum pillanatfelvétel, mert a számunkra kedves szerző Kádár Géza személyes dolgairól is ír, így azt gondolom mindannyiunk számára érdekes lesz a levél is, amiből megtudhatjuk többek között azt is hogy, a sikeres szakember csak nyeremény segítségével tudott autót vásárolni.


Zalaegerszeg, 2006 május


Selyem Tóth Sándo
r