Ki is volt a legendás Scherz bácsi?

Scherz Ede 1879-ben született Pozsonyban, elemi iskolai tanulmányait is itt végezte. A könyvemben található ceruzás bejegyzés szerint1936 december 13-án hunyt el.
1906-tól a Telefonhírmondó, majd 1925-től a Rádió közismert bemondója, akit akkoriban ország-világ csak Sherz bácsiként ismert, saját közlése szerint a kisgyerekek pedig Sejc bácsiként.
1930 körül elérte az a betegség amitől minden énekes, színész retteg , a hangszálaival adódtak problémák. Ekkor ráérő idejében írta és jelentette meg 1931-ben magánkiadásban „ A rádió humora” című könyvét. A könyvnek egyik, Mezei Lajos jásszentlászlói fűszer és vegyeskereskedőnek dedikált példányát sikerült megvásárolnom, így lehetőségem lett Scherz bácsi kézírásának, aláírásának közkincsé tételére.
Úgy érzem a magyar rádiózás 80 éves évfordulóján néhány szóban és képben Scherz Edéről is meg kell emlékeznünk, mert hiszen a rádióműsor készítés, sugárzás nélkül a rádió is csak egy technikai érdekesség lenne.


1. ábra Scherz Ede a mikrofonnál


2. ábra A betegsége alatt szerelméről a rádióról írott könyv címlapja


3. ábra A „legenda” dedikálása


4. ábra A könyv belső címlapja


5. ábra A könyv bevezetője


6. ábra A folytatás és a korabeli stúdió