1907-ben született az Erdélyben lévő Zilahon. Apja, idősebb Kádár Géza, református lelkész, később püspökhelyettes. Az ifjú Kádár Géza Zilahon a magyar gimnáziumban tanult, azonban érettségije a Romániának ítélt Erdélyben nem sikerült, vélhetően mert nem tudott románul.
A zilahi gimnáziumba román tanárok érkeztek és valamennyi magyar érettségizőt megbuktatták. 1927-ben a diákok kénytelenek voltak átutazni Magyarországra, ahol Debrecenben sikeres érettségi vizsgát tettek.

Kádár Géza még abban az évben elkezdte tanulmányait a budapesti Műegyetem gépészmérnöki karán. 1932-ben végzett, mint gépészmérnök, azonban még mindig román állampolgár volt, ezért vissza kellett mennie Romániába, hogy megkezdje egyéves kötelező katonai szolgálatát.
A katonáskodás után visszatért Magyarországra, ahol 1934-ben sikerült elhelyezkednie a Magyar királyi Postánál, de idegen állampolgárként csak a legalacsonyabb írnoki (díjnoki?) beosztásban. A magyar állampolgárság megszerzése nagyon nehezen ment, apja (aki akkor már püspökhelyettes volt Kolozsvárott, a Magyar-utcai templomban) átjött Magyarországra, hogy kapcsolatai révén segíthessen fia honosításában.
Kádár Géza pályafutása ezután kezdett emelkedni.

Első munkássága a rádió-adóhálózathoz és Magyari Endréhez kapcsolódott, akivel közeli barátságba került. Eleinte Lakihegyen ismerkedett a nagyadóval majd a Fehérvár öreghegyi adók építését ellenőrizte. Szolgálati Topolinóján gyakran utazott Fehérvárra. (Ormos Gerő emlékezett vissza, hogy Fehérvár-öreghegyen neki a főnöke volt...) Az „50 éves postamérnöki szolgálat” című kiadványban (1937-ben) órabéres mérnökként említették meg, aki akkor a Távíró és Távbeszélő Igazgatóság Rádió Üzemosztályán működött.
Más információk azonban arról szólnak, hogy ebben az időben már a Rádiótanácsadó és Rádiózavarvizsgáló Szolgálatot vezette. Makkai Attila arra emlékezett vissza, hogy 14 éves korában, tehát kb. 1941-43 körül, Kádár Géza vette fel tanoncnak.
A rádióvételt lehetetlenné tevő elektromos zavarok miatt a posta a 30-as évek elejétől külön személyzetet tartott a zavarok kivizsgálására és elhárítására. 1936-ban már négy mérnök és tizenhat műszerész látta el a szolgálatot, egy év alatt 32 360 bejelentést vizsgáltak ki. Műszereik között egy oszcilloszkóp és tizenkét zavarkereső vevőkészülék volt a legfontosabb. Az 1936 szeptemberi "Rádiókiállításon" a Posta bemutatta a zavarvizsgálat módját és műszereit, másrészt Rádiótanácsadó és ingyenes csőmérő szolgálatot adott.
1937-től a Rádiótanácsadó és csőmérő szolgálat állandó helyet és személyzetet kapott, az V. kerület, Petőfi Sándor-utcai Főposta épület utcai helyiségében. Ide került mérnök vezetőként Kádár Géza.
1943-ban cikke jelent meg „A rádió vevőkészülékek jóságának megítélése” címmel, a „Rádió Compass, Útmutató az 1943. évre” című kiadványban. Órabéres mérnökből nyilván véglegesítették, mert neve úgy szerepel a Rádió Compass-ban, mint m. kir. Postamérnök.
A háború végén, a Magyar Posta 28 rádiómérnökéből 22-en, a visszavonuló német hadsereggel elhagyták az országot, nyugatra menekültek. Kádár Géza egyike volt annak a hat rádiómérnöknek, akik Magyarországon maradtak. Budapest ostromát budai lakásukban, a Zuhatag utcában vészelte át.
Valószínű, hogy azért nem kényszerítették nyugatra, mert a Rádiótanácsadó szolgálatnál dolgozott és így kikerült a hatóság látóköréből. Elsősorban az adóállomások mérnökeit és szakembereit kötelezték az ország elhagyására.
A háború utáni években, még mindig a Rádiózavarelhárító és Rádiótanácsadó Szolgálatokat vezette, például 1947-ben, még mindig járt neki szolgálati kocsi, de ekkor már sofőrrel együtt. Ő tervezte és készítette a Rádiótanácsadónál működő rádiócső-vizsgálat részére az első csőmérő berendezést.
A rádiózavarvizsgálatok egy részénél a zavaró készülék sugárzását árnyékolt körülmények között kellett vizsgálni. Ilyen árnyékolt mérőfülkét Kádár Géza kezdeményezésére építettek fel elsőnek, a Posta Kísérleti Állomás alagsorában. A Petőfi Sándor-utcai épületből (ahol a zavarvizsgálók munkahelye volt) még az ötvenes évek végén is kijártak a Kísérletire a munkatársak, ha ilyen mérést kellett végezniük.

Az 1948-as Rádióévkönyvben „Rádióhullámok terjedése és a terjedés zavarai” címmel jelent meg egy írása. Postai rangja ekkor már „postafőmérnök”, neve így szerepel a cikke fölött. Hasonló cikke az 1948-as „Rádió Compass” című kiadványban is megtalálható, „Vételi zavarok és azok kiküszöbölése” címmel.
1950 körül megbízást kapott arra, hogy Magyarországon építse ki a Vezetékes Rádió hálózatát. Ezt lelkiismertesen, mérnöki precizitással hajtotta végre, nyilván fontosnak is gondolta.
Ma a Vezetékes Rádióra, mint a Rákosi-korszak egyik korlátozó intézményére szoktak visszaemlékezni, melyet úgymond azért hozták létre, hogy a lakosság ne tudjon külföldet hallgatni, csak az egy Párt-szócső Kossuth-rádiót... A dolog ennyire nem egyszerű. Zelenka László mérnök 1936-ban járt tanulmányúton Hollandiában, ahol többek között a vezetékes rádiót is tanulmányozta. Tapasztalatairól újságcikkben számolt be a Rádió Technikában. Vezetékes rádió Svájcban, Hollandiában, Angliában, Belgiumban és Németországban is létezett.

Két dolog indokolta a létét ezekben az országokban és velük együtt Magyarországon is: a jó hangminőség és az olcsóság. Ahol nem volt villamos áram a falvakban, ott a rádió alig tudott elterjedni. A vezetékes rádióhoz csak az úgynevezett gócpontban kellett villany, a végpontokon, tehát a hangszóróknál, nem.
A háború utáni kifosztott és szegény Magyarországon örültek az emberek a vezetékes rádiónak, mert a falusi viszonyok között, havi 6.-Forintért, olcsó szórakozást, művelődést és informálódást jelentett.
A vezetékes rádió-hálózat gócpontokra épült, ahol egy vevőkészülék fogta a központi adó (Lakihegy) adását, majd nagyteljesítményű erősítőkkel a hangot hangfrekvenciás vonalakra kapcsolták. Egy-egy 100 Wattos erősítőre elvileg 20-30 darab 4 Wattos hangszórót lehetett rákapcsolni. A gócpontokat általában postahivatalokban, esetleg Tanácsházán helyezték el, kezelését postai alkalmazottak végezték. Budapesten a gócpontok közvetlenül a stúdióból kapták a hangot, az egyik gócpontot a Klotild-palotának nevezett postai épületben alakították ki.
Az 1950-es évek elején Kádár Géza (mérnöki) fizetése meglehetősen alacsony volt, 700.-Forintot keresett egy hónapban és egyedüli keresőként az egész családot ebből kellett eltartania. Ennek kiegészítéseként vállalt különmunkát az Orion gyárban, ahol a MEO által hibásnak talált rádiókészülékek javításáért esténként 100.-Ft-ot kapott. (Még 1942-ben megnősült, két lánya született.)
Otthon megjavította az elromlott dolgokat, de rádiókat nem barkácsolt, nem amatőrködött. Amikor a TV kísérletek elkezdődtek, megfigyelés céljára kapott egy szolgálati TV vevőkészüléket. Ez egy Kelet-német gyártmányú "Rubens" vevőkészülék volt, amihez házilag készített antennákat, hogy esetleg távolabbi adóállomást tudjon rajta fogni. Ez a törekvése kevés sikerrel járt, csak déli irányból jöttek képfoszlányok Jugoszlávia felöl. Lakásuk a Sváb-hegy tövében, vétel szempontjából meglehetősen rossz helyen feküdt. Később a quadrofonia kísérletek érdekelték és hangsugárzókkal foglalkozott. A lakásában, a hall sarkában épített egy nagy terjedelmű hangfalat.
Munkája mellett, vagy talán annak részeként, postai műszerész és távírász (rádiótávíró kezelői) tanfolyamokon oktatott és ezekhez a tanfolyamokhoz írt tankönyvet „Bevezetés a rádiótechnikába” címmel. Ez a könyve négy kiadást ért meg, utoljára 1955-ben, a Műszaki Kiadó adta ki. A Gyáli-úti technikumban is tanított, neve szerepel a jubileumi évkönyvben az óraadó tanárok névsorában.
1951-ben a Közlekedési Kiadónál jelent meg "Hangerősítők” című könyve, mely abban az időben, akár tankönyvként is használható volt. A szerző előszava szerint szakemberek részére igyekezett gyakorlati tudnivalókat közreadni, minimális matematikai magyarázatokkal. Ez a törekvés későbbi kiadványait is jellemezte, kapcsolási rajzgyűjteményei is a rádióvevő készülékekkel foglalkozó gyakorlati, szerviz szakemberek segítőivé váltak.
1956-ban jelent meg „Rádiótechnika I.” című tankönyve a Távközlési Technikum III. éves hallgatói részére, majd az ő szerkesztésében jelent meg a könyv folytatása, a „Rádiótechnika II.” című tankönyv, de ezt már mások (Susánszky László ?) írták, ugyanis adástechnikáról szól. Kádár Géza elsősorban vevőkészülékekkel foglalkozott. 1956-ban jelent meg „Rádiókészülékek kapcsolásai” című rajzgyűjteménye, mely oly nagy keresletnek örvendett, hogy 1957-ben újabb, javított és bővített kiadással kellett megjelentetni. Kádár Géza ebben az időben a Posta Vezérigazgatóságon, a Rádióvételtechnikai Ügyosztályon dolgozott, mint a rádiózavarelhárítás referense. A rajzolás hatalmas munkáját két ottani kollégája, Fazekas Béla és Pál József végezték.

1958-ban már egy újabb kötettel lepte meg a szerviz szakembereket, a „Rádió és Televízió vevőkészülékek” cíművel, mely mára azért különösen érdekes és értékes, mert az első televízió vevőkészülékek képe és kapcsolási rajza, közöttük a legendás „Leningrád T-2” is benne van.
1979-ig évente-kétévente jelentek meg kapcsolás gyűjteményei és szerviz-könyvei, de írt az „Ipari szakkönyvtár” sorozatnak is. Utolsó kiadott munkája, 1979-ben, „Rádió- és TV-kapcsolások 1975-1977” címen jelent meg a Műszaki Könyvkiadónál.
Nagyon jó vendéglátó és szíves házigazda volt, széles ismeretségi köréből mindig szívesen látott otthonában vendégeket. A szocialista országok rádióvétel-technikai szakemberei az OSZSZ (hasonló szervezet volt, mint az OIRT) keretében évente más országban tartottak konferenciákat, melyek hangvétele az ötvenes években egyre barátibb lett. Mivel jól beszélt németül és románul, ennek a baráti viszonynak a kialakításában Kádár Géza kiemelkedő szerepet játszott. (Oroszul viszont nem tudott és a kapott tolmácsnő sok problémát okozott a szakszavak ismeretének hiánya miatt.)
A konferenciák eredményeként 1960-ban jelent meg az első szabvány (Postai szakmai szabvány) a zavarelhárítás módszereiről és követelményszintjéről.
Nyugdíjazása előtti utolsó országos jelentőségű munkája, a Vezetékes Rádió leszerelése volt. Az olcsó, egy-két zseblámpa elemmel működő, tranzisztoros vevőkészülékek végleg feleslegessé tették a vezetékes rádiót, melynek fenntartási költségei messze meghaladták az előfizetési díjakat.
Mint református pap gyermeke, neveltetésével összeférhetetlennek tartotta, hogy ateista elveket valljon és a kommunista pártba belépjen. 1956 októberében viszont beválasztották a megalakult Munkástanácsba. Valószínű, hogy ez a rövid szereplése járult hozzá ahhoz, hogy Amerikában élő barátai meghívására 1967-től 1970-ig nem kapott útlevelet, 60 éves korát elérve, pedig nem engedték tovább dolgozni a KPM-nél, hanem nyugdíjazták.
Nyugdíjazása után Völgyi János hívta dolgozni a Gelkához, ahol 14 évig tanácsadóként működött. Ez a munka úgy lelkileg, mint anyagilag jelentős segítséget jelentett számára.
1975-ben a Magyar Rádió működésének 50. évfordulója alkalmából mégis gondoltak rá, Arany Emlékgyűrűt és emléklapot kapott. (Násfay Béla közlése)
A Rádióműszak folyóiratának, a Modulátornak jubileumi számában, írása jelent meg, melyben a zavarvizsgálatok hőskorára emlékezett.
Kádár Géza életének 76. évében, 1983 áprilisában hunyt el Budapesten. Haláláról rövid tudósítás jelent meg a Rádiótechnika 1983 júliusi számában.

Köszönettel tartozom Székelyné Kádár Csilla, Pataki Lászlóné, Pataki Klára asszonyoknak, Násfay Béla, Koós Árpád és Kovács Ferenc uraknak az elmondott információkért.

Balás B. Dénes

Irodalom:

50 éves Postamérnöki szolgálat M. kir. Kereskedelemügyi Miniszter, Bp. 1938.
Nekrológ. Rádiótechnika, 1983 július. Budapest.
Balás B. Dénes: A Gyáli-úton tanított Dr.Magyari Endre postamérnök.
Puskás Tivadar Távközlési Technikum. 2004, Budapest.
Kádár Géza: Érdekes esetek a zavarelhárítás történetéből. Modulátor, 1975. VII. ÉVF. 1. szám.
Sugár Gusztáv: A magyar rádiózás története a felszabadulásig. PRTMIG, Budapest, 1985.
Stur István: Az 1936 szeptember havában megtartott rádió-kiállítás. Magyar Posta, 1936./10.szám. Budapest.